Kategória: THL bajnokság

U14 -THL-2023

EREDMÉNYEK SZEP. 14-17

PROGRAM - Elődöntők/döntő SZEP. 30-okt. 1

Elődöntő Csikszereda ellen SZEP. 30

A meccs előtt arról beszéltünk, hogy legyen megfelelő hozzáállásunk a játékhoz.
Legyünk aktívak és támogssuk egymást a kispadon és a jégen. Figyelmeztettük a csapatot, hogy a Csikszereda hogyan játszik a támadózónában a 3. játékosával. Koncentráljunk arra, hogy megtartsuk pozíciónkat a védekező zónában.
Ez nekünk sajnos egyáltalán nem sikerült.
Az első harmad után 3-0 volt a Csikszereda javára. Ebből 2 gólt az általunk jelzett pozícióból szerezték.
A 2. harmad ugyanígy folytatódott. A magas 3-asuk lőtte a lövéseket, és ugyanígy szereztek még 3-at.
A 3. harmad 0-0-s csata volt, ahol egy kicsit jobban kontroll alatt tartottuk őket.
A végeredmény 6-0 Csikszereda javára.
Látjuk, hogy vannak dolgok, amelyeken keményebben kell dolgoznunk. Nem mondhatunk egyebet, mint hogy egy olyan csapattal találkoztunk, amely ezúttal nálunk jobban játszott. Kell jönni az edzésekre és keményen kell dolgozni.
A STÁB

Meccsbeszámoló - Bikák-Triumph Bukarest, OKT. 1

A 3. – 4. helyért játszottunk 
Tudtuk, hogy a Triumph egy jó csapat, erős korcsolyázókkal és egyéni képességekkel rendelkezik.
A terv az volt, hogy velük korcsolyázunk, és megpróbáljuk rákényszeríteni őket, hogy rossz döntéseket hozzanak.
Jól indult a meccs, de ők hatékonyabbak voltak mint mi.
Nehéz megtalálni a megfelelő szavakat erre a játékra, de úgy gondolom, hogy sokat tanulhatunk belőle.
Keményen kell dolgozni tovább és rendszeresen kell járni az edzésekre.
Végeredmény: 11-1 (4-1, 2-0, 5-0) – a Triumph javára.
Gólszerzőnk: Nagyolah Róbert
Legértékesebb játékos a tornán (MVP): Csavar Ákos
A STÁB

U15 CJHL

U15-ös Carpathian Junior Hockey League nyitó versenyhétvégéje

A hétvégén, szep. 22-24 közótt, lejátszotta az idény első mérkőzéseit a Székelyföldi Jégkorong Akadémia U15-ös csapata a lengyelországi Krynica-Zdrój városában.
A Bikákat két játékos képviselte. Varga Tamás és Csavar Ákos.
🏒 Tamás ezeken a meccseken 3 gólt szerzett és masszívan játszott.
🥅 Ákos két meccsen 1 gólt kapott, tehát az egyik meccset kapott gól nélkül tudta le.
SZÉP MUNKA FIÚK ÉS CSAK ÍGY TOVÁBB.

Eredmények:

SZJA U15 – Morski Vovky Odesa 11-1
Gólszerzők: Albert Vidor (3), Gidró Gergő (3), Varga Balázs, Varga Tamás, Benedek Gergő, Balog-Pál Botond és Babos Barnabás.

ACS Olimpia Ploiesti – SZJA U15 1-5
Gólszerzők: Gidró Gergő (2), Căsăneanu Adrian, Benedek Gergő és Varga Balázs.

SZJA U15 – Festiwal Hokeja 2-4
Gólszerzők: Gidró Gergő és Albert Vidor.

Kárpáti Farkasok – SZJA U15 0-3
Gólszerzők: Căsăneanu Adrian, Erszény Milán és Varga Tamás.

SZJA U15 – UKS KTH Krynica-Zdrój 12-0
Gólszerzők: Albert Vidor (3), Gál Róbert, Erszény Milán, Balog-Pál Botond (2), Máté Kenéz, Gidró Gergő, Benedek Gergő, Varga Balázs és Andrási Apor.

STS UKS Niedzwiadki MOSiR Sanok – SZJA U15 4-2
Gólszerzők: Căsăneanu Adrian és Varga Tamás.

U12 -THL-2023

EREDMÉNYEK SZEP. 23-24

PROGRAM - Elődöntők/döntő SZEP. 30-okt. 1

U12 – THL bajnokság

🏒 Szombaton (nov. 30-án) 09:30 és 15:15 órától a kézdivásárhelyi műjégpályán.
==========================
👉 Az ellenfél a Székelyudverhelyi-i VSK
==========================
GYERTEK SZURKOLNI!
HAJRÁ BIKÁK!
 

U12 – THL bajnokság

‼️U12-es THL bajnokság‼️
🏒 Szerdán (okt. 30-án) 17 órától a kézdivásárhelyi műjégpályán.
==========================
👉 Az ellenfél Sepsiszentgyörgy-i Királypingvinek
==========================
GYERTEK SZURKOLNI!
HAJRÁ BIKÁK!
 

THL bajnokság

THL bajnokság

‼️U12-es THL bajnokság‼️🏒 Szerdán (okt. 30-án) 17 órától a kézdivásárhelyi műjégpályán.==========================👉 Az ellenfél Sepsiszentgyörgy-i Királypingvinek==========================GYERTEK SZURKOLNI!HAJRÁ BIKÁK!  Játékos-keret

Tovább »

HC BIKÁK - ISK CSÍKSZEREDA ii. - 2019. okt. 12.

🏒🥅 Szép volt Bikák!
 
🏒🥅 A győztes keret
💥Szép volt Bikák!💥
Bikak-ISK_1
Bikak-ISK_2
Bikak-ISK_3
Bikak-ISK_4
Bikak-ISK_5
Bikak-ISK_6
Bikak-ISK_7
Bikak-ISK_8
Bikak-ISK_9
Bikak-ISK_10
Bikak-ISK_11
Bikak-ISK_12
Bikak-ISK_13
Bikak-ISK_14
Bikak-ISK_15
Bikak-ISK_16
Bikak-ISK_17
Bikak-ISK_18
Bikak-ISK_19
Bikak-ISK_20
Bikak-ISK_21
Bikak-ISK_22
Bikak-ISK_23
Bikak-ISK_24
Bikak-ISK_25
Bikak-ISK_26
Bikak-ISK_27
Bikak-ISK_28
Bikak-ISK_29
Bikak-ISK_30
Bikak-ISK_31
Bikak-ISK_32
previous arrow
next arrow
Bikak-ISK_1
Bikak-ISK_2
Bikak-ISK_3
Bikak-ISK_4
Bikak-ISK_5
Bikak-ISK_6
Bikak-ISK_7
Bikak-ISK_8
Bikak-ISK_9
Bikak-ISK_10
Bikak-ISK_11
Bikak-ISK_12
Bikak-ISK_13
Bikak-ISK_14
Bikak-ISK_15
Bikak-ISK_16
Bikak-ISK_17
Bikak-ISK_18
Bikak-ISK_19
Bikak-ISK_20
Bikak-ISK_21
Bikak-ISK_22
Bikak-ISK_23
Bikak-ISK_24
Bikak-ISK_25
Bikak-ISK_26
Bikak-ISK_27
Bikak-ISK_28
Bikak-ISK_29
Bikak-ISK_30
Bikak-ISK_31
Bikak-ISK_32
previous arrow
next arrow